Tiszta vizet a pohárba!

A Rėgió elmúlt egy évében sajnálatos módon a törekvések ellenére nem sikerült sem alapszabályra, sem működési szabályra fényt deríteni. Mindössze 8-10 éves sokszor ellentmondásos szakbizottsági jegyzőkönyvek, határozatok kerültek elő, amelyeket ma is érvényben lévő szakbizottsági, közgyűlési határozatok, illetve az MLSZ alap- és működési szabályzata is alapvetően változtat meg, vált ki. Ezen túl kézzel fogható, jogilag vagy társadalmilag értelmezhető egyéb dokumentum sem igazolja azt, hogy milyen alapon kellene működnie a régiónak. Sajnos ezen túl működésében sem utalt erre: se régiós bajnokság, se régiós érdekképviselet, országos javaslat, vagy határozat nem született.

Tekintettel a fentiekre, illetve arra a tényre, hogy a Magyar Lovas Szövetség is a megyékre építi fel működési elvét, Én a mai naptól a Felső-dunántúli Fogathajtó Régiót semmisnek tekintem, ezáltal a 2013 tavaszán kapott felhatalmazás alapján sem tartom kívánatosnak a titkári teendők ellátását.

Egyben kezdeményezem egy az öt érintett megye és Dél-Szlovákia fogathajtói számára kiírt C kategóriás bajnokság megszervezését. Ezen kívül minden megyei vezetővel további érdekegyeztető megbeszéléseket, verseny és bajnoki együttműködéseket kívánok folytatni, hogy Fejér megye továbbra is nyitottan várjon mindenkit aki akár mint versenyző, akár mint néző szeretne részese lenni megyei fogatos életünknek!

Ezen túl természetesen szívesen közzéteszek jelen oldalon bármilyen fogathajtást érintő, személyes és egyéb érdekeket, illetve jogot nem sértő, tényszerű hírt, amennyiben ezt valaki kéri.

Tisztelettel és sportbaráti üdvözlettel,
Gosztola Gábor
egykori régiós titkár
06 30 249 1494

Versenynaptár 2014 (tervezet)

(2014. évi tervezet)

A mindenkor hivatalos versenynaptár a Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó szakágának hivatalos oldalán érhető el: ezen a linken ! A tervezetet a szezon kezdetéig folyamatosan frissítem. Aki versenyt rendez, vagy csak van tudomása olyan versenyről, amely még nem szerepel az alábbi naptártervezetben, vagy rosszul szerepel, az kérem keressen a gosztolagabor@gmail.com email címen. Köszönöm. Pirossal a legutóbbi változások.

Hónap Versenyhelyszín Megye

Április

ápr. 19. - Mezőszilas, CAN-C 2 Fejér
ápr. 26. - Sárbogárd, CAN-C 2 Fejér
ápr. 26. - Egyed, kombinált C Gy-M-S

Május

máj. 2. - Rábaszentmihály, CAN-C Gy-M-S
máj. 2. - Mány, SZLV Fejér
máj. 3. - Bágyogszovát, kombinált C Gy-M-S
máj. 3. - Felsőszeli / Horné Saliby (Vankó Imre, info@varemont.sk) Szlovákia
máj. 10. - Nagyszentjános, Nagy Antal Fogathajtó Emlékverseny Gy-M-S
máj. 16. - Ács (B + C kat. Fogathajtó Rajtengedély Vizsga) K-E
máj. 17-18. - Ács CAN-B*, CAN-B**, CAN-C K-E Continue reading

Abdai Lovas Bál

Meghívó

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt az hagyományosan megrendezésre kerülő lovasbálunkra!

Zenével, jó hangulattal, tombolával és az este folyamán műsorral kedveskedünk a megjelenteknek.

Időpont: 2014.március 1. 19 órai kezdettel
Helyszín: Abda, Gulyás Csárda Continue reading

Szezonra készülve

zablaeskengyel

Manapság a téli hónapok sem csendesek a lovak és lovasok számára. Az elmúlt évek alaposan átformálták az év versenyre nem éppen alkalmas szakaszát. Szinte minden hétvégére akad program azok számára, akik a lovakkal való téli munkán kívül is hasznosan a lovak bűvkörében akarják tölteni a hétvégéket.

A napokban került a látókörömbe – sajnos csak utólag – egy remek program híre, amire érdemes figyelni és jó példa lehet arra, hogy is érdemes eltölteni a téli zord napokat: Dr. Gőblyös István előadása Miskolcon: klasszikus lókiképzés mesterfokon 

Illetve ajánlom blogját (Zabla és kengyel), mert nagyszerű cikkekre lel, akit érdekel a téma. Continue reading

Régiós Évadzáró Közgyűlés 2013 | Meghívó

Tisztelt Felső Dunántúli Fogathajtó Régiós Egyesületek, Versenyzők, Bírók, Pályaépítők és Edzők!

Ezúton hívjuk meg tisztelettel a Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió évadzáró közgyűlésére, melyre 2013. december 11-én, szerdán 17 óra 30 perces kezdettel, Bábolnán az Ötösfogat Étterem melletti teremben kerül sor.

Az alakulást, illetve a szavazatra jogosultak regisztrálását követően az alábbi
napirendi pontokra kerül terv szerint sor:

  1. Elnöki évértékelés
  2. Megyék szövetsége
  3. 2014. évi versenynaptár-előzetes összeállítása
  4. Elismerések átadása
  5. Egyebek

Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel minden egyesület képviselője, vagy meghatalmazott képviselője vegyen részt. Ezen túl minden régióban érintett versenyző, illetve szakmai résztvevő megjelenésére is számítunk.

A közgyűlést megelőzően Tóth Ferenc a MLSZ fogathajtó szakbizottságának elnökségi tagja tart előadást, melynek pontos részleteit később tesszük közzé.

A közgyűlést követően önköltséges vacsora az étteremben.

Köszönettel,
Dr. Szentirmai István (elnök) és
Gosztola Gábor (titkár)

Régiós teljesítmény az OB-ken

Közeledve a szabadtéri szezon végéhez rendre napvilágra került az ország különböző helyszínein az egyes kategóriák bajnokait. Kicsit szerencsétlen időzítés mellett a B kategóriás és a C kategóriás döntő is egy hétvégére esett, így a két kör külön ünnepelt.

geroly_tibor

Geröly Tibor

Continue reading

Szilvásvárad 2013 (Ifi EB + B)

szilvas_ifi_ebSzilvásvárad ad otthont a következő nemzetközi zsűri előtt zajló fogatversenynek hazánkban augusztus 21. és augusztus 25. között.

B kategóriás versenyeken ritkán tapasztalható neves bírók Mark WENTEIN (BEL), Karin Schwarzl (GER) és Henk van Amerongen (NED) melett Mihók Zsuzsanna kaptak szerepet.

A rangos névsor legfőbb oka a II. Gyermek-Junior-Fiatal Európa Bajnokság, amelynek előzetes nevezései alapján 43 (!) indulója lesz és régiónkból is akad bőven képviselő:

 

  • Rozmán Tímea (EMPE, Celldömölk)
  • Szajkó Liliána (Id. Jámbor Vilmos LSE, Iszkaszentgyörgy)
  • Karsay Sándor (Farádi LE, Farád)
  • Érsek Anett (Komló-Mecsekfalu LSE, Vajta)
  • Mátyás Márton (id. Jámbor Vilmos LSE)

 
Rajtuk kívül is van régiós érdekeltség, hiszen 4 éve a régiónkban készül Pille-Riin Roosileht (EST). Valamint Kovács Zsófi is az id Jámbor Vilmos LSE fogatával versenyez az ifi EB-n.

Teljes nevezési lista itt.  Szorítsunk értük… aki teheti a helyszínen!

Figyelem B kategóriások! Fantasztikus lehetőség külföldi bírók előtt megmérettetni, hiszen a szervezők meghosszabbították a nevezést!

A versenykiírásból az is kiderül, hogy komoly védnökei vannak a versenynek:

  • Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor, miniszter (Vidékfejlesztési Minisztérium)
  • Védnök: Lázár Vilmos, elnök (Magyar Lovassport Szövetség)
  • Védnök: Mondok József, Fogathajtó Szakág elnöke (Magyar Lovassport Szövetség)
  • Védnök: Dr. Budai Gyula, államtitkár (Vidékfejlesztési Minisztérium)

További infó a fiatalokról:

Mátyus Zsuzsa, szövetségi kapitánytól kapott levélben a Junior EB-re készülők kézhez kapták a felkészítő edzőtábor helyét és időpontját is:

Kisbér, 2013.08.12-18.

Itt mindenki a saját edzőével vehet rész, a részvétel a csapattagok részére  kötelező. Hajtó, segédhajtó, lóápoló, edző vehet csak részt, tehát a nagyközönség ebbe nem tekinthet be, de Szilvásváradon mindenkit szeretettel várnak!

Az egyéni indulók 3 napot kötelesek a táborban közös felkészüléssel eltölteni: 2013.08.15-16-17-én.

Sok sikert! Hajrá Magyarok! Hajrá Fiatalok!

Császár 2013

Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B* 2, CAN-C 1-2, CANP 1-2-4 Y, SZLV

Figyelem!!! A box igényeket legkésőbb 2013. augusztus 10-ig jelezzék a kedves versenyzők!

További információk a Császáron az Egresi-réten megrendezésre kerülő B*, B** és C kategóriás versenyről:

Köszönjük Katona Balázsnak, a verseny versenyirodájának az információkat!

Csendes hétvége után…

Csendesnek ígérkezik a mostani hétvége a Felső-Dunántúli régióban, hiszen az 5 megyéből sehol sem írtak ki hivatalos versenyt. Annál inkább érdemes lesz odafigyelni a következő hetekre, hiszen három helyszínen is mérkőznek a közeljövőben – különböző kategóriákban a fogatosok, és még egy “ráadásverseny” Zalában is színesíti a programot: Continue reading